A salgótarjáni Karancs Szálló: A múlt panorámája

„A város nem felejt. A házak falai is tudják, ki járt itt, ki sírt, ki nevetett bennük.” Szabó Magda: Régimódi történet

A salgótarjáni Karancs Szálló története kiválóan illusztrálja azt a városi és építészeti ambíciót, amely a modernizáció jegyében fogalmazódott meg Salgótarjánban az 1950-60-as években. Nevét a Salgótarján közigazgatási területén található Karancs-hegyről kapta. Magát a szálloda megépítését 1959-ben kezdték el a városközponti rekonstrukció részeként és 1964. április 5-én, vasárnap adták át. Az épületet a tervezőpáros Jánossy György és Hrecska József (a KÖZTI építészei) tervezte, és 1964. április 5-én adták át a nagyközönségnek. Az épület hét szintjén összesen 84 szobát alakítottak ki, földszintjén és az első emeletén pedig modern étterem, presszó és bár kapott helyet. Különleges karakterét adta a nyersbeton homlokzat­kezelés: ez az épület hazánkban az első olyan nagyléptékű - hétemeletes - hotel volt, amely ilyen módon, kubisztikus formákból épült és vakolatlanul „brutálmodern” stílusban valósult meg. A tetőn napozóterasz, kilátópont és olykor szabadtéri mozi is működött. Az épület hamar a város társasági életének központja lett: esküvők, mulatságok, bálok színtere. A szálló belsőépítészete miatt is különleges, számos művészeti alkotásokkal gazdagított volt. Az eszpresszóban Csohány Kálmán 1964-es „Énekek Éneke” című kerámiafala látható, a félemeleti lépcső mellett pedig Csekovszky Árpád színes, mázas, állatövi jegyeket ábrázoló kerámiafala található. A hallban Szinte Gábor 15 m²-es figurális üvegablaka az üvegfúvást tematizálja. Az étterem falát Redő Ferenc nagyméretű, sárga-fekete kerámialapokból álló modern kompozíciója díszíti, míg a félemeleti terasz lépcsőfordulójában Vilt Tibor három és fél méter magas, alumíniumlemezre készült domborműve látható. Tehát ebben az időben a megye egyik legexkluzívabb helyének számított. A salgótarjániak által csak „Kari” -ként emlegetett szálloda a helyi, közösségi életben is kiemelkedő szerepet játszott: az eszpresszóban rendezett ötórai teáktól a zenés estekig minden korosztály megtalálta a szórakozását, így hamar a fiatalok kedvelt találkozóhelyévé vált. Az 1980-as években a szálloda még annyira jól működött, hogy 1981-ben „Kiváló szálloda és étterem” kitüntetést is elnyerte.

Azonban a rendszerváltás és a gazdasági átalakulások után fokozatosan elvesztette funkcióját. Az ezredforduló körül már üresen állt, az épület állapota romlott, funkciója bizonytalanná vált. Az épület 2001-es végleges bezárása után többször is megpróbálták értékesíteni, földszinti egységeit üzleteknek adták bérbe. Bezárása óta számos tulajdonosi cserén átesett, míg 2022-ben az épület ismét tulajdonost cserélt: árverés útján vásárolták meg, és az új tulajdonos hosszú távú fejlesztési terveket fogalmazott meg az épülettel kapcsolatban, például újra szállodaként történő üzemeltetést említve. Ugyanakkor konkrét, látványos fejlesztés azóta sem történt – az épület inkább „városi emlékként” él az arculatban, mint aktív központként.

Habár több, kisebb adaptív, mondhatni alulról szerveződő kulturális kezdeményezés is ráirányította a figyelmet: például a „Karancs 60” kiállítás a helyi múzeumban, illetve fény- és művészeti projekt Salgótarján főterén az üres szállodaépület homlokzatával. A Karancs Szálló olyan stratégiai elhelyezkedésű, szolgáltatás-mixek kialakítására alkalmas, nagy befogadóképességű kulturális tér, amely hosszú távon, felújítást és funkcióbővítést követően képes lehet arra, hogy akár országos jelentőségű kulturális eseményeknek adjon helyszínt, miközben visszanyeri eredeti, a helyiek által emlegetett nevét a „város ékköve” elnevezést. Az ehhez szükséges átfogó, az egész városközpontra kiterjedt rehabilitációs terv jelenleg folyamatban van, továbbá a városvezetés jelenleg is kiemelt figyelmet szentel a szálló rehabilitációjára.

Kép szerzője: Cloud Media, Kisbali Bence