Goldberger textilgyár: A kékfestéstől a kreatív hálózatig

„A városba visszatérni olyan volt, mintha újra emberré váltunk volna. A kövek, a zaj, a tömeg: mind a szabadság ígérete.” Ottlik Géza: Iskola a határon

A Goldberger Textilgyár története szorosan összefonódik Óbuda és a magyar könnyűipar fejlődésével. A vállalat alapjait 1784-ben fektette le Goldberger Ferenc, aki a Lajos utca 138. alatti udvarban kékfestő manufaktúrát hozott létre a Duna közelségében. A Duna fontos telepítési tényező volt, hiszen a textilfestéshez elengedhetetlen volt a bőséges vízforrás, és a fogoldberger-textilgyár-a-kékfestéstől-a-kreatív-hálózatiglyó szállítási útvonalként is kedvező adottságot jelentett. A „kékfestés” hagyománya pedig nemcsak a gyár arculatát, hanem Óbuda kulturális identitását is meghatározta – nem véletlen, hogy a „Kék Duna” motívum máig e múlt ipari örökségét idézi. Az eredetileg apró családi vállalkozás tehát kékfestő és kartonnyomó manufaktúrának indult, amely elsősorban kelméket kezdett festeni saját recept alapján. Az első időszakban még csak három áztatómedence és két segéd dolgozott a műhelyben, de Goldberger Ferenc hamar felismerte, hogy a kereskedés helyett a saját gyártás sokkal jövedelmezőbb, ezért a hagyományos kézi eljárásokat gőzgéppel, majd hengernyomással váltotta fel.

A 19. század közepén már a legmodernebb nyomógépeket, például a perrotingépet is alkalmaztak, módosították mintáikat, szélesítették szín- és formahasználatukat, ami fogyasztói elismerést hozott és megerősítette piaci pozíciójukat. Ferenc halála után fia, Goldberger Sámuel vette át az üzemet, és ekkor kezdődött az átalakulás manufaktúrából nagyszabású textiltermelő céggé. Az 1848–49-es forradalom idején a gyár bekapcsolódott a honvédség egyenruháinak előállításába – ami a Goldberger-családnak politikai következményekkel is járt, hiszen a szabadságharc leverése után Haynau komoly hadi-sarcot vetett ki a családra. Azonban később, a kiegyezést követően a vállalat már a magyar textilipar egyik legmeghatározóbb szereplője lett, Ferenc József is felkereste őket, és nemcsak megbocsátott, hanem nemesi címet is adományozott a családnak, így a „budai” nemesi előnevet is elnyerték.

Később, a 20. század elején Goldberger Leó vette át a gyár vezetését, aki innovatív szemléletével új fejezetet nyitott a vállalat történetében. Az ő irányítása alatt a gyár nemcsak modernizálódott, hanem nemzetközi szinten is ismertté vált. A korszerű anyagok és formatervezés bevezetésével, különösen a „Parisette” műselyem kelmékkel, a „Goli” márkanév Európa-szerte keresetté vált. A cég a korszak egyik legsikeresebb magyar exportőrévé nőtt, és szociális intézkedései – dolgozói lakások, óvoda, orvosi ellátás – is a kor legfejlettebb iparvállalatai közé emelték.

A második világháború azonban tragikus fordulatot hozott. Goldberger Leó zsidó származása miatt üldöztetést szenvedett, és 1945-ben koncentrációs táborban életét vesztette. A háború után a gyárat államosították, majd a szocialista időszakban is tovább működött, bár ekkorra már elvesztette korábbi innovatív, magas minőséget hordozó és nemzetközi presztízs jellegét a tömegtermelés miatt. A rendszerváltást követő gazdasági átalakulás idején a gyár nem tudott alkalmazkodni az új piaci környezethez, és 1997-ben végleg bezárt.

Azonban az egykori gyárépület ma kulturális emlékhelyként szolgál: az Óbudai Múzeumhoz tartozó Goldberger Textilipari Gyűjtemény állandó kiállítása a gyár több mint kétszáz éves történetét, technológiai fejlődését és társadalmi hatásait mutatja be. Mindeközben mára a Goldberger Textilgyár épületegyüttese kreatív színtérré is alakult, ma dizájnszalonok, galériák, alkotóműhelyek és coworking terek működnek, miközben a „Goldberger” márkanév identitáskeretként tovább él. Az itt szerveződő közösségek, mint a Gyárfoglaló szerda, a Godot Kortárs Művészeti Intézet vagy a Textilgyár eseménysorozatai révén a hely értéke nem csupán ipari múltjában, hanem kulturális jelenében is megalapozott. Városfejlesztési szempontból ez ideális példa az adaptív újrahasznosításra: a gyártelep képes volt a funkcióváltásra és új közösségi kapcsolatokat teremtett, hasznosítói kohéziókat generált a városi szövetben.

Ugyanakkor fennáll a kihívás is: a kreatív használat népszerűvé válása növelheti a telkek értékét és a környék vonzerejét is, ami által erős dzsentrifikációs folyamatok indulhatnak el, mivel a befektetők számára reflektorfénybe kerülhet és ez a helyi, alulról szerveződő közösségeket kiszoríthatja. Az együttműködés – kreatív szereplők, önkormányzat és fejlesztők között – kulcskérdés: ha sikerül közösen kialakítani olyan kereteket, amelyek megőrzik a kreatív és kulturális hasznosítást is, akkor a Goldberger gyárterület egyfajta fővároshoz tartozó „kreatív és kulturális alközponti városi magként” is funkcionálhat. Ha pedig a jelenlegi hasznosítói közösségek kiszorulnak, akkor a terület elveszítheti azt a szolgáltatásmixet és szubkulturális ökoszisztémát, ami miatt vonzóvá vált korábban. Városfejlesztési szempontból tehát kritikus terület. Integrált megközelítéssel, a helyi, érintett szereplők (jelenlegi hasznosítók, különböző szakágak, önkormányzat, beruházók, fejlesztők és a lakosság) bevonásával lehet biztosítani a kreatív szereplők hosszútávú és fenntartható jelenlétét, különben az ipari örökség „élő” értéke megszűnik, és a hely potenciálja részben elveszik.

Kép szerzője: Óbudai Anziksz